Megzizzen a sátor  fala, itt-ott kitüremkedések jelennek meg rajta. Mindegyikőnk odakapja a fejét, elhallgatunk. Pipó a nyugágyból csendesen megjegyzi: Na máma is soká alszó...

Magunkba fojtjuk az első nevetéshullámot, remegő szájszélek  és feszült várakozás mindenfelé. Meg- meg emelkedik a bejáratot képző vászondarab, majd ismét visszaesik.

Halkra vesszük még a lélegzetünket is. Mostmár határozottabb bent a mozgás, ki ki villan egy hatalmas szőrös lábacska, a finom szellő felénkhozza az aurát.

A cipzárfogak lassan elszakadnak egymástól, a feszültség éppoly kézzel tapintható, akárha régimódi apukát látnánk szivarral a kezében a szülőszoba előtt sétálgatni. Csak épp itt 5 önjelölt apuka van, jobbhíján sörrel, borral, cigarettával, a lenyelt röhögőgörcstől remegő gyomorral, cinkos tekintetekkel egymás felé.

Kibújik egy szőrrel erősen borított vádlicska. Mégegy. Nahát!Farfekvéses!

Majd a küzdés, kapálózás. Ekkor már az 5 apuka egyként izgul érte, drukkol neki. Hatalamas, a szagokból ítélve izzasztó küzdelem után, megjeleneik az ősemebrre hajazó raszta fejszerkezet, a kimondhatatlan kora reggeli fesztiváltekintet, mi pedig taps és üdvrivalgás közepette gratulálunk magunknak az óriásbébihez, aki még meglepett-ártatlanul szemléli az újvilágot, míg rá nem cuppan azonnal éltető anyatejére... a boros flakonra.

Jóreggelt Gyuri!