2008.05.04 22:22:26



Hogy megérte-e a pénzt, az kérdéses, de jól mulattunk ez biztos. Elsősorban természetesen nem a zene fogott meg, a kíváncsiságom hajtott egy tőlem teljesen idegen világba. Volt ott hallani-, látni-, éreznivaló bőven, szinte már eltömődtek az érzékszerveim.

Már a Honiban rámtört egy kis ambivalencia érzése, hogy most zp-s szinten itt piát veszünk, ami pezsgő-energiaital, mint valami diszkós népségek, közbe meg 15 rugós partyba megyünk ráadásul. De aztán ezt félretettem, inkább bedobtam még egy hubit is a kosárba. Ott úgyis minden vagyonokba fog kerülni, be kell tárazni előre, mondogattam magamnak. Persze Bazsi és Jeges (akik megtehetik) VIP jeggyel rendelkeztek (bocccs), de összespanoltam a biztonsági őrrel, így hozhattak ki nekem koktélt, ami nekik ingyen volt, úgyhogy mindenki jól járt. Terjengtek rémhírek, hogy majd személyit kérnek, meg csak melegvíz lesz a csapban, de mindkettőre rá kell cáfolnom (pedig már felkészültem egy sivatagi szomjazásra) .

Az első pár dj-re nem nagyon mentünk be, engem Paul Oakenfold érdekelt igazán, nem mintha annyira ismerném, de barátnőm szerint ő az Isten, vagy ha nem is, hát azért tud valamit. És tényleg, nem hittem, hogy valaha ilyet mondok, de van egy kedvenc dj-m. Most lehet ám röhögni, de aki egy atomtuccogós partyn berak egy Nirvana számot, majd egy Red Hot Chili Pepperst, az előtt le a kalappal. Nekem az egész esti alaphangulatot ez adta meg, ám volt aki inkább mindenféle amfetamin származéknak köszönhette ezt. Talán velem van a baj, hogy puszta lelkesedésből reggelig tudok táncolni? Ezek mókás emberek egyébként, orrlyukuk kitágul, pupillájuk merev, fújtatnak, görcsös rángásokat végeznek tánc néven, és állandóan rágnak. Engem valami furcsa állatfajra emlékeztet leginkább ez a létforma , de hagyjuk is. Mindenféle érdekes fazon volt, senki ne gondolja, hogy attól, hogy mindenki egységes fehérben volt, nem lehettek teljesen különbözőek és extrémek. Például volt egy lány, aki csupán egy fehér csizmát és tangát viselt ( ez munkaruhának is beillett) , ő el is tűnt egy igen heves fiatalamberrel a mosdóban. Kedvencem a kopasz nő volt, akinek csak egy copfban volt haja, de az a seggéig ért, számos hölgyet láttunk, aki csúnyán bennfelejtette magát a szoláriumban. Voltak olyan formák is, akiket tippem sincs honnan szalajtottak, a sok kigyúrt kopasz izompólós közt felbukkant pédául egy hosszúhajú kecskeszakállas srác, meg mellette egy tipikus raszta. Akkor pilláztam egy-kettőt.

A bámészkodáson és piáláson kívül persze egyebet is csináltam, sőt legfőképpen azt, mint már említettem végig ugráltam az egészet, azt is be kell valljam, hogy életemben nem hallgattam ennyi monoton zenét egyben, de volt amelyik teljesen élvezhető volt, és ha megelégeltem a hallványt, beletemetkeztem a látványba: lézershow, füst, lángcsóvák, hatalmas buborékok, kivetítő, uw- fény.



Nem csak én tartottam túl egyhangúnak, Bazsi például dárézásba kezdett, mikor már unta a tuccogást. Volt ott egy nagy fehér szoba is, valami pihenőnek szánhatták, mert egész más zene szólt, hatalmas fehér párnák voltak a földön, egy puha heverő, széles gumiabroncsok, mint ülőalkalmatosság, és nagy fehér hinták.



A partyt reggel 7 órai befejezéssel Mauro Picotto zárta, volt ott őrjöngés, részemről is. Ezt vártam, és igen jött is, az az ismerős vokál, a néger lányoktól jajj. Végül persze ez is monoton tüccögésbe ment át, de sebaj, mindenféle jól élménnyel távoztam, és nem bántam meg, hogy egy éjszakára részese lehettem egy teljesen más világnak.