csodavilág

2007.09.18 22:20:57

Nem tudom már mióta néztem őt így a lágy délutáni sugarakba burkolózva. Még arról is teljesen megfeledkeztem, hogy hol vagyunk. Egy halk, mély, monoton hang duruzsolt, de rég nem tudtam volna megmondani , miről beszélt.

Csak bámultam, és nem bírtam betelni a látvánnyal. Hogy egyesülhet a természet minden szépsége egyetlen arcban? A két finoman metszett szem, a hosszúdad nemes arcforma, a cseresznyeszín ajkak elvarázsoltak. Leírhatatlan az, ami tulajdonképpen belőle árad. Alakja, mozdulatai, vele született tartása nemességet sugall, olyan könnyedséggel, mintha erről fogalma sem volna.

Nem úgy "szép" mint a mai ideál, teste nem mutatja a manapság olyan divatos lázas kiéltséget, nincsenek hatalmas, megdöbbentő domborulatai, veszett kéjben markolászható vastag húsa. De nem éhezettségtől sovány, bordavillogtató. Egyszerűen nyúlánk, természetesen karcsú, keblei oylan aprók, hogy szinte nincsenek is, alkata inkább mint egy kislány, gyermek. Elméje annál kiforrottabb. Homloka magas, ujjai hosszúak, tekintete mindig olyan, mintha mindennek föle nézne, magasztos, de nem fennhéjázó.

S mikor a nap süt a hajára, akkor még a csend is megtorpanni látszik, mintha abban a pillanatban minden fénysugár neki élne. Légiességében olyan illanékonynak tűnnek hibátlan bőrével befedett hosszú combjai, finom vonású arca...

Sosem mertem hozzáérni. Félek szétropanna nehéz, sűrű vágyam súlya alatt.