2008.05.13 22:39:20
Megint azt a fekete pöttyös fehér felsőjet vette fel, mint amit egyszer láttam rajta. Már akkor is megfogott a ruhadarab, valamiért elnyerte szimpátiámat, de most ismertem ezt fel igazándiból. Amint megpillantom gyereknek érzem magam mellette, újra birtokába kerít az a tisztaság, az a könnyedség, amikkel régen olyan egyszerűnek láttam a Nagy Dolgokat. A pöttyök közelednek, hozzámérnek. Egy nem mindennapi lány is mintha a pöttyökkel együtt lenne, ő is hozzámér. Érintése hívó, csókja rejti a szenvedélyt ami belül szikrázik. Lassan azt veszem észre, hogy teljesen ellepett a pöttyeivel, mindenütt azokat látom. Karjaimmal átkulcsolom, derekát tenyeremmel borítom. Súgunk egymás fülébe halkan valamit, valamit, ami nekem többet jelent mindennél, ami megfogható. Valamit, amitől örökké ottmaradnak a pöttyök az én életem írta történelemkönyvben.
Következő alkalommal, amikor feltünik a nem mindennapi lány a megállóban, ráébredek, hogy igazából múltkor nem is a felsője volt annyira pöttyös. A pöttyök azok valójában mindig ott vannak Vele, előbújnak, szeretetet sugároznak.
/Attilámtól/
Utolsó kommentek