Így szeretlek a legjobban, mikor alszol. Félig az álom tartja még nyúlánk testedet,
és csak félig nyugszik súlya az én karomon.Valószerűtlenül nyugodt, mozdulatlan-csendes
légzésed arra enged következtetni, hogy messze jársz innen, messze a fehér-feszes
álomillatú lepedőtől, a redőnyön átpergő hajnali fénymorzsáktól, az összekulcsolódó
forró testjeinktől és sokkal messzebb attól a földi nehéz érzéstől, hogy mennyire kívánlak.
  Nem baj, ha húnyva is van, akkor is tisztán, élesen látom magam előtt a borostányszín szemeidet, az apró-arany gyűrűkkel a közepén. Nincs mozdulat, csak a rajtam át-át remegő vágy, hullámzik, majd elcsitul,s újból erőre kap, ahogy végigfutattom a tekintetem a meztelenségeden.
  Csak Te vagy.
Nincsen rajtad semmi, nem csak a csupasz bőrödön, hanem a lelkeden sincs,nem nyomja most a nagyvilág, nem bántja sok gonosz zaj... s titkon olyan szörnyen hiszékeny vagyok, hogy valóban tudni vélem, azt érzi csak, amit én küldök felé, valami megfoghatatlan könnyed-tiszta boldogságot.