csodavilág

2008.09.24 22:04:25

Egyszer már hallottam róla, csupa gyönyörű és gonosz dolgot. Akkor két ifjú kereste.

Én csak sétáltam a szikrázatos napsütésben, a lustán hömpölygő folyó felől szél csapott az arcomba, mely eltűntette a gyöngyöket a homlokomról.Forró nap volt az. Nem tudtam merre megyek, csak vitt a lábam, egy férfi után, de hová?

Egyébként minden mozdulatlan volt, csak néhány gyík futott ijedten lábunk elől, sütkérezéséből hirtelen felriadva. Csodás volt ez a nap, legszívesebben nem siettem volna sehová. Útközben senkivel nem találkoztunk, csak némán, gyöngéden fogtuk egymás kezét, mintha őriznénk az állni látszó végtelenített pillanatot.

Rácsos, lelakatolt kapuhoz értünk, erősen nyikorgott, mikor kinyitottuk, s beléptünk. Beléptem a varázsló kertjébe, sosem láttam, mégis, azonnal ráismertem. Nem csak a fű valószerűtlenül zöld színe, a virágok színkavalkádja, és a hirtelen, meglepően, burokszerűen ránk telepedő csönd miatt, hanem éreztem: egy más világba értem. Olyan elképzelhetetlenül nyugodt volt a hely, hogy mosolyognom kellett. Kikígyózott a füst az alig nyitott ajkaim közül.Egyszerűen benne volt a levegőben a késő nyár. Csodás szemekbe bámultam, majd a legpuhább, legédesebb érintett. Lehunyta szemét a Világ.



Felriadtam. Könnyeztem, a párnámon vér. Az arcomhoz kaptam, az orromból ömlött.Elmosolyodtam.