csodavilág

2008.02.06 23:55:52

Megdöbbentő látvány fogadott, amint a hatalmas, egyszerű és sima kapun beléptem az elhagyatottnak tűnő gyárépületbe. Egy lélek sem járt ekkor a környéken, de odabent zajlott az élet.

Hallottam már a helyről, de ez minden képzelgésemet felülmúlta. Az alvilág legmocskosabb, legbűnösebb színe-java gyűlt itt össze, luxuskörülmények között.

"Ki helyesen élt a földi létben, halála után angyal lehet az égben"

Ébenfa asztalok körül méregdrága, koromfekete bőrkanapék álltak, rajtuk többnyire napszemüveges, öltönyös emberek kortyolgatták whiskeyüket, koktéljaikat. Örömlányok gyűlték köréjük, alig-ruhában, cigarettázva. Hol egymással, hol leendő klienseikkel csókolózva, ezt néha megszakítva egy-egy csík kokain felszívásával egymás testéről.

"Erősen kapaszkodniuk kell a csillagokba, hogy ne zuhanjanak az égből a porba"

Körülöttük mindenütt táncosnők vonaglanak, megvilágítva a hatalmas kristálycsillárok fényében, egy szál fehérneműben, valami földöntúli mocskos mámorral az arcukon. A terem szélén pufók, barokkos angyalszobrok, a régmúlt korok elkopott eszméit idézve.

Egy fellógatott ketrecben tejfölszőke kislány ül fahintán, fehér ruhácskában. Halkan dúdol valamit:

" Csak mikor a felhők is aludni térnek, akkor látni az égen minket, magányunk és félelmünk az oka, hogy nem akarunk angyalok lenni, ezt Isten is tudja..."