Nem akar ez egy negatív hangvételű post lenni,de valamiért mégis kikívánkozik belőlem. Nemrég beszélgettem egy régi jó Baráttal, talán ez adta az ihletet, az meg az indíttatást, hogy régen írtam.
Sok ideje figyelgetem már behatóbban magam körül az embereket, próbálok értelmet találni annak, ha valaki unszimpatikus, egészen mélyre ásni a kérdésben, úgy érzem ez önmagam megismerésén is nagyot lendít.
Régebben nem fogalmaztam meg ilyesmit, csak elkönyveltem, hogy valami nem stimmel, és nem hagytam kibontakozni a kapcsolatot. De más a helyzet olyankor, ha az kezd el unszimpatikussá válni, akivel korábban igen mély kapcsolatom volt, és ez most nem szerelmi csalódásról fog szólni, mert az kicsit más tészta, és az utóbbi időben amúgy sem volt benne részem.
Ahogy felnövök, mert még ebben a szakaszban járok bőven, rá kell döbbennem, hogy van az én kis Világom, ahova előfordul, hogy olyasvalakit is beengedek, aki arra nem érdemes. Egy nagyobb veszekedés, csalódás után, higgadtan próbálok rájönni arra, hogy mi hajtja őket. Ezek véleményem szerint leggtöbbször irígység, feltűnési viszketegség (bármi áron), megfelelési kényszer, szerethiány. Azt is észrevettem, hogy legnagyobb előszeretettel az szól vagy kavar bele mások életébe, akinek a sajátja abszolút élménytelen, és egyáltalán nem olyan, ami őt kielégíti, boldoggá teszi.
Ami egyébként legjobban zavar egy emberben az a hiteltelenség. Nagyon sokáig nem tudtam ezt a dolgot megfogalmazni, csak a mesterkéltséget láttam, kétszínűséget, és ha távolabbról nézzük összeáll a kép. És nagyon taszítóvá válik.
Magam sem hittem,hogy ennyire gyökeresen megváltozhat valakiről a véleményem, persze azt sem, hogy pont ő árul majd el. Ez mindig fáj, de arra gondolok: inkább legyen egy igaz barátom mint sok felszínes, persze hála az égnek nem csak egy igaz barátom van.
Végignéztem néhány emberen , aki régen fontos volt számomra, és bizony megdöbbentem. Már nem bánkódom emiatt. :)
Utolsó kommentek